Vannak kivételes emberek, akik számos területen maradandót alkotnak. Akik oly sok mindennel foglalkoznak, hogy szinte felfoghatatlan, hogyan jut minderre idejük. Sőt, vannak olyanok is, akik emellett képesek odafigyeléssel, emberi, jó szóval segíteni másokon.
Popper Péter ilyen kivételes egyéniség volt. Alkotóereje alighanem életfelfogásából fakadt: azt vallotta, hogy valamit vagy könnyedén csinál, vagy sehogy.
Nem akart senkinek görcsösen megfelelni –, de neve fogalommá vált szakmájában és a nagyközönség körében is.
Bölcsességével és humorával lebilincselte olvasóit, hallgatóságát, műsorainak közönségét. Szórakoztatva tanított. Egyetemi előadásain – melyeket mindig jegyzet nélkül mondott el – zsúfolásig megtelt a terem.
Tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, a Bálint György Újságíró Akadémián, a Színművészeti Egyetemen, a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen. A kilencvenes években az izraeli Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszorának kérték fel.
Saját bevallása szerint nem volt vallásos, de behatóan foglalkozott vallásbölcseleti kérdésekkel. Egyik szakterülete a valláspszichológia volt.
Hosszabb időt töltött Indiában, ahol az ősi gyógyítási módszerekkel, a filozófiával, a jógával, a védikus hinduizmussal és a buddhizmussal foglalkozott.
Az Istenek órája című népszerű vallástörténeti televíziós sorozatának esszenciája ugyanezen a címen könyv formájában is megjelent.
Nevéhez több mint negyven kötet fűződik, melyek között novellák, versek és színdarabok is szerepelnek. Három színművét a nyolcvanas években állították színpadra.
Popper Péter sokrétű, termékeny munkássága során nem csupán a szűk szakmai berkekhez szólt, de páratlan tudásával és színes előadásmódjával megérintette a közönség széles rétegeit is.
Életében az „elherdált pillanatokat“ sajnálta, azokat a dolgokat, melyeket nem lett volna szabad hagyni, hogy megtörténjenek. Azt tartotta, hogy az élményeket meg kell élni – minden életkorban.
Popper Péter szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott. 2010. április 16-án hunyt el Budapesten. A Kozma utcai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra.
HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁS! A szociális projektpályázatok leadási határidejét meghosszabbítottuk 2013. május 31-ig.
HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁS! A szociális projektpályázatok leadási határidejét meghosszabbítottuk 2013. május 31-ig.
Kérjük, támogassa személyi jövedelemadója
1%-val közalapítványunkat! Adószám:
Közlemény az 1%-os SZJA felajánlások felhasználásáról.
Copyright 2010 © MAZSÖK. Minden jog fenntartva!
Created by Kreatív Artisták